Ugrás a tartalomhoz Lépj a menübe
 

Az AranyKor, AranyAlma egy informális közösség, aminek célja, hogy mindazok, akik az összefogást az érdek nélküli szeretet alapján fontosnak és értékesnek tartják, tudomást szerezhessenek egymásról, megismerhessék egymást, és támogathassák egymást céljaik megvalósításában. Ez a megismerkedés és egymás céljaihoz való hozzájárulás önkéntes alapú, "ki mennyit tud, és szeretne" beletenni.

A látomásunk, hogy országszerte alakulnak olyan központok, amelyekben hiteles segítők  támogatják azokat, akik szeretnék az egészségüket megőrizni, helyreállítani, a testi-lelki-szellemi harmóniát megteremteni. Itt, az AranyKor, AranyAlma honlapon van egy Összekapcsolódás menüpont. Számunkra az összekapcsolódás nem jelent fúziót, vagy összeolvadást, hanem szívárványszínű egységet. Mindenki Önmaga, a saját útján jár, és amikor és akivel közösek a céljai, akkor kereteket alakítanak ki az együttműködésre.

Ezt a honlapot a 2011 szeptember 16-án érkezett összefogásra sarkalló Égi Üzenet hatására hoztuk létre, mely Kosztich Évi Tündérkertjében olvasható: "Életre kell keltenetek Központokat, amelyek csatlakoznak az Egy-ség hálórendszerére.  Fényközpontokat, Aranykor, AranyAlma vagy Atlantisz központokat kell felépitenetek saját energiáitokból, amely csatlakozik, és csatornázza az Isteni Egy-ség energiát. A központok együttes munkája létrehozza azt az energiahálót, egy gömböt, AranyAlmát, a Kárpát-medencében, amelynek a közepén egy kiáradás fog megtörténni,
mely az egész Földet behálózza."

A teljes üzenetet elolvashatod itt:
http://www.tunderkert.eoldal.hu/cikkek/uzenetek-egy-masik-vilagbol/aranykor--aranyalma.html

 

Kérünk, látogass el az Összekapcsolódás oldalra, és írd meg,
amit fontosnak tartasz, hogy tudjunk Rólad.
Azt is megírhatod, milyen álmaid, elképzeléseid vannak az eljövendő Aranykorról.


Szeretnénk, hogy a szerveződés egy közös, inspiráló munka gyümölcse lehessen!

 

judit-szarvas.jpg

 

 

 Nyolcadik AranyKor, AranyAlma Találkozó
 
Április 29-én, vasárnap 15-20 óra között találkozunk Budapesten, a XVIII. kerületben, Pestszentlőrincen, a Nemes Ösvény Szellemi Műhelyben, Hosszúház utca 19., II. 2.

A Műhely költségeihez 500 forint hozzájárulást köszönettel elfogadunk


Mindenkit szeretettel várunk. Jelentkezés: zsiann@gmail.com.

 

Gervai Miklós András:
Kína házhoz jön 

   E találkozón szeretnék valamennyit elmondani a hagyományos kínai gyógyászat filozófiai alapjairól. Szeretnék egy Csí Kung - Tai Csi és egy Dr. Wu-féle fejmasszázs bemutatót is tartani, valamint kipróbáljuk ennek önkezelő változatát. 

   Érdekességként be szeretném mutatni (az egészen friss) szakdolgozatom témáját (Mentálhigiénés másoddiplomás képzés, Károli Református Egyetem, Pszichológia Intézet).
   E dolgozatban számolok be a szerencséről, miszerint e TCM (Traditional Chinese Medicine, vagyis hagyományos kínai gyógyászati) módszereket a hazai vesegyógyászat egyik fellegvárát: a Szent Margit kórház Nefrológiai osztályát vezető főorvos, Dr. Polner Kálmán 2 éve meghívta az általa kialakított rehabilitációs tevékenységbe. Polner főorvos úrék rehabilitációs tevékenysége az amúgy gyógyíthatatlan, végstádiumú vesebetegek életminőségének minden módon való javítására irányul, a modern orvosi ellátás kiegészítésére. Ebbe kapcsolódott be a kísérleti kínai gyógyászati projekt is, elsősorban mentálhigiénés előnyöket remélve és keresve.
   A kísérleti projekt az ő értékelése szerint fantasztikus eredményekkel zárult, mivel a nyugati gyógytorna lehetőségein túli, mentális és spirituális előnyöket is hoz, így teljes erővel igyekszünk folytatni és bővíteni az együttműködést.
   Ez egy üdítő és más gyógyászati tevékenységre is általánosítható példa lehet arra, hogy ha a modern hazai gyógyászat nyitott és kíváncsi, akkor a TCM képes lényegesen hozzájárulni az itteni gyógyászat működéséhez. És arra az értelmiségi felelősségre is, hogy amennyiben a mértékadó, központi, vezető pozícióban dolgozó felelős személy ajánl egy ilyen idegen, de a világon máshol már bizonyítottan jó módszert, akkor a rábízott emberek szívesen követik a szokatlan utat is, és így plusz előnyökhöz juthatnak. 

   Amennyiben van DVD-vetítési lehetőségetek is, s igényetek erre, be tudok mutatni egy rövid riport filmet (kőbányai TV 10) a Kőrösi (Pataky) Műv. Kp.-beli egészséges emberekből álló csoportom tevékenységéről, s egy szintén rövid filmet arról, hogy Kínában hogyan és miért Csí Kung-oznak az emberek.

Szerintem ez fér bele az adott időbe. Ez megfelelne Nektek szerinted?

   Egyéb, más témáimról, amikkel dolgozom, talán, egyszer majd máskor beszélhetünk, ha igényetek, s idő lesz azokra is.

   Köszönöm az érdeklődést, a szervezést, az erőfeszítést, amivel e lehetőséget biztosítjátok az engem (is) olyannyira érdeklő témák bemutatására!

Szeretettel

Miklós



A Hetedik AranyKor, AranyAlma Találkozó óta történt:
2012. 04. 08. Üzenet Báti Jolitól :
Kedves Mindenki!

Febr. 17-én kaptam ezt a verses jótanácsot Égi mestereimtől, amit most szeretettel megosztok Veletek
 
 
Ha elfogadod a benned lévő sötétséget,
Ha belemerülsz bátran,
Felfedi a Fényt, mit magába rejtett.
Bölcsessége kiszabadul.
 
Nincs többé szükséged külső védelemre,
Mert ahogy elfogadod, befogadod sötét oldalad
Az megérzi, nem akarod bántani többé,
Sem a külvilágba lökni, ezért Mestereddé válik,
 
Fény és sötétség együtt munkálkodik,
Hogy Te a Szeretete Útját járhasd
A Mindenség csodájával szívedben,
Hálával, boldogsággal telten.
 
                I  O  U  E
 
Ez az utolsó 4 magánhangzó a Szeretet, vagy Csillagnyelv kódja.
Amikor ezeket  - I O U E -  ismételjük, mint egy mantrát, a Szavak Ereje szétárad bennünk, és körülöttünk, segítve bennünket a változás energiáját felismerni, befogadni, és használatba venni.
 
 
Ezúton kívánok kedves Mindnyájatoknak Kellemes Ünnepeket.
 
Joli

 

 

Üzenet Óvári Annától:
Kedves Mindenki!
Ma kaptam az alábbi üzenetet, szeretettel küldöm tovább.
........................
2012 március 27.
Itt vagyunk együtt, szeretetben. Eddig is így volt csak esetleg nem volt tudatos benned. Megértem, nem könnyű átérezni az Egybenlétet.

Megint letünt egy korszak. Megtette a földi ember az átváltozást az isteni Terv szerint. Meghatározott tervben együttműködve minden lénnyel, akik erre a pillanatra vártak. Most ünnep van nálunk is, nálatok is. Ti még nem érzitek a felszabadultságot, mivel az érzés nem olvadt szét testetekben. A síkok még töredezettek, elválasztottságuk köddé foszlott, de nem oszlott még szét. Hogy ez megtörténjen, tudatosítanotok kell magatokban. Amit még nem tudtok elképzelni, nem gondoltok rá, az nem tud realizálódni. Ébred az emberiség, persze csak az egyik része. A másik inkább alszik még kicsit...

Meghatározhatatlan az út, amelyen jártok. Az út bizonytalan, csak a Terv biztos. Elengedhetetlenül szükséges a figyelmetek, mert csak így lehet valóságot teremteni. Most az Új Világot nem fontos magatok elé képzelni, hiszen az annyira más lesz, mint amilyet eddigi tapasztalataitok és képzelőerőtök látvánnyá tudna formálni. A realizálás úgy történik, hogy ezúttal magatokban elhatározzátok, hogy nem akartok semmit, csak teljes szívetekkel együtt lesztek az isteni Mező közegében . Aki tiszta szívvel erre képes, átadja magát az isteni Tervnek, amely felhívja, megszüli a magas vibrációjú aranykor közegét számunkra, általunk. Tisztaság jellemzőjeként ebben az új közegben, közegként magát adva ébred fel az isten-ember.

Megjelenni ebben a térben annyit jelent, megszületni a régi formában, új mintázattal. A hozott minta váltpzik, a csillagköd ... (nem tudtam leírni... Valami olyasmi, mintha hatványkitevőt kapnánk, vagy hangot egy oktávval magasabb alaphangként. Törlődik minden mi megszokott volt, kicsit kótyagosan érezzük magunktat, de a szeretet új dimenziójában mégsem érezzük magunkat elveszettnek, sőt inkább otthon leszünk. Tudjuk merre induljunk, tudjuk mit kell csinálni, mert minden ösztönszerű világos értelemmel).

Egymásra rátalálni örömünnep. Annak bánatát, hogy nincs mindenki jelen, feledteti annak biztos tudata, hogy ők is itt vannak, egy másik formában. Virágos mezőn, tavaszi szellőben, szikrázó fényekben tudhatjuk őket, akiknek immáron az a küldetésük, magukat adják éltető elemként nekünk, hogy az első sátorverés után hívószavunkra csatlakozhassanak. Mert ugye, a felemelkedés nem történhet meg addig, ameddig minden egyes lélek nem áll készen. Az eltévelygők nem rosszak, csak álmosak. Akik tulságosan ragaszkodnak most az anyaghoz, azok nem különböznek a szellemi, spirituális testvérektől, csak azt választották, hogy a másik pólust erősítik, mert a földi élet feszültségéhez pontosan két pólus szükséges. Az átváltozás akkora energiát követel,  mint amennyi a villámlás-kisülés feszültségkülönbségéhez. A kisülés pillanatában kiegyenlítődik minden különbség, megszünik a pólusosság, minden elrendeződik.  Ahogy ez bekövetkezik, feloldódnak a korlátok anyagi és szellemi síkokon, kisimul a tér-idő,

Manapság látszólag gyülekeznek a zivatarfelhők, összecsapásra indul a pozitív-negatív töltés, de mögötte a szeretet közege áll, üresen, befogadóan, aki magába zárja minden atomját a csattanás pillanatában Ne féljetek, figyelmetekkel legyetek jelen!

A pulzálás új jel . Apró kisülések történnek a testetekben. Aurátok ezáltal megváltozik. Amint a kisülések folyamata leáll, kiegyenlítődik a testetek, ami fény csökkenést és energia növekedést eredményez. Nade, hogy lehet ez, amikor eddig úgy tudtátok fénylények vagytok? A fényjelenség kisülést jelent  (2 pólus között), Az átváltozás a nullponton keresztül történik, amely kisülés nélküli tiszta energia.

Mi a teendő? A középpontban maradni, tudni, hogy a külső vihar belső zivatar kiegyenlítődésének jele. A kiegyenlítődés az alászállás, majd repülés. Találkozunk új testben, megtisztult lélekkel, magasabb tudatosságban az önvalóra ébredt egyéniségekkel egy magasabb rezgésű Új Közegben.  Ez Rátok és Ránk is vonatkozik, hiszen minden, ami most a Földön végbemegy, köztünk is végbemegy. Egy közös Terv részesei vagyunk.
Szeretném megköszönni az erőfeszitéseidet. Nem tehetünk egyebet, mint a reményt táplálni mindenkiben, aki elbizonytalanodik.

Tudod, nem búcsúzom, Veled maradok
Theodor





 

2012. 03. 25. Hetedik AranyKor, AranyAlma  Találkozó, Bp.- Selyemfestés, Üzenetek a fátyolon túlról, Watsu 2012. 03. 04. Új videók a Kitekintő menüpontban
2012. 02. 25. Hatodik AranyKor, AranyAlma Találkozó, Budapest, Csillagkuckó  -  Shiatsu, Gyógyközpont
2012. 02. 19. Ötödik Aranykor, AranyAlma Találkozó, Ipolyszalka - Tündérek
2012. 02. 02. Az oldalon megszüntek a reklámok.
2012. 01. 22. Negyedik AranyKor, AranyAlma Találkozó, Ipolyszalka -  EGÉSZ-ség
2012. 01. 07. Harmadik AranyKor, AranyAlma Találkozó, Aba, Budapest -  Földház

2011. 12. 11. Második AranyKor, AranyAlma Találkozó, Ipolyszalka - Tantra
2011. 11. 12. Első AranyKor, AranyAlma Tal., Bp. - Meseterápia, Etka jóga, Gazdaudvar, Szent Korona Értékrend
2011. 09. 26. Beszéljük meg: Fórumokat nyitottunk.
2011. 09. 23. A honlapot 71 látogató nézte meg.
2011. 09. 22. Első összekapcsolódók érkezése.
2011. 09. 18. A honlapoldal elindulása. Áldás kísérje munkálkodásunkat.

 

 

 

WizIQ

2012.01.17

Az internetes konferenciaterem használatához hogyan lehet regisztrálni?
Rövid bemutató.